13 C
Budapest
October 6, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
BelföldMAGYARORSZÁG

Több mint 30 óra várakozás után indult el egy Wizz Air gép Budapestről Szicíliába

Egy Wizz Air repülőgép utasai több mint harminc óra várakozás után indulhattak el Budapestről Szicíliába, számolt be az esetről az ATV Híradó. A gép eredetileg hétfőn este fél hét előtt indult volna el a magyar fővárosból, az indulást azonban először este tízre tolták el, majd törölték a járatot.
Egy utas elmondása szerint ekkor elkezdték begyűjteni a szállásokhoz az igényelt szoba nagyságokat, ami után a szervezők és a Wizz Air szerint is az összes szállodát felhívták. Amikor kiküldték az egyik csoportot a lebeszélt szállásra, önköltségen rendezett taxival, akkor derült ki, hogy csak a fülükhöz tartották a telefont, valójában senkit nem hívtak fel.
A gép indulását ezt követően kedd este fél nyolcra írták ki, ám a becsekkolás után már azt láthatták az utasok, hogy 23 óra 20 perckor indul majd a repülő. Néhányan kaptak 3100 forintos jóvátételi kupont.
A repülő végül többszörös további módosítás után szerda hajnalban, három óra húsz perckor szállt fel Cataniába.
A Wizz Air az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a járatot a légi irányítás kapacitáshiánya miatt ütemezték át, időközben pedig a személyzet jogszabályba foglalt munkaideje lejárt, ezért tették másnap éjszakára a járatot.
Hozzátették, a Wizz Airrel szerződéses kapcsolatban álló földi kiszolgáló cég segített az utasoknak szállást foglalni az éjszakára és a légitársaság minden utasának megtéríti a felmerülő szállásköltségét.The post Több mint 30 óra várakozás után indult el egy Wizz Air gép Budapestről Szicíliába first appeared on 24.hu.

Related posts

Lehet, hogy mégsincs kijárási tilalom Herszonban

MOCOHU

Mutatjuk képekben, mi történt az ikertornyok leomlása óta

MOCOHU

Megerőszakoltak, megöltek egy 85 éves szalonnai nőt, négy férfi ellen emeltek vádat

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This