15.6 C
Budapest
May 12, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
adelhaidgéza fejedelemközépkorMAGYARORSZÁGsaroltszent istvántörténelemTudomány

Valóban Sarolt volt Szent István édesanyja?

Történeti forrásaink szerint Szent István édesapjának, Gézának két felesége volt: az erdélyi Gyulák közé tartozó Sarolt és a lengyel uralkodói család tagja, Adelhaid. Míg azonban előbbi létében nem kételkednek a kutatók, Adelhaid valóságos voltával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Forrásainkban sohasem említik kifejezetten, hogy Gézának két felesége lenne, és a kései adatok is inkább egy félig pogány fejedelemasszonyra utalnak, a már-már szentként leírt lengyel királylánnyal szemben – írja a Múlt-kor.hu.

Kár volna kételkednünk

A fejedelemnek legalább hat gyermeke volt, akik – a különféle életkorbecslések alapján – két csoportra oszlottak. Három lány Géza fiatalabb korában születhetett, a 980-as évek közepén már férjhez mentek, és maguk is gyermekeket szültek. További két lány viszont jóval később jöhetett a világra, egyikük csak 1008-ban kötött házasságot.

A két csoportot a két feleséghez lehetne kötni: a korábbi gyermekek Sarolt, a későbbiek Adelhaid szülöttei lennének. De vajon mikor jött a világra István? Kézai Simon szerint 967-ben, a Képes krónika szerint pedig 969-ben, így kétségtelenül a korai csoportba tartozna. Ehhez képest meglepő, hogy a Koppány elleni harc előtt Istvánt felövezték, ami pedig a férfivá vagy a lovaggá avatás jele, ez viszont István viszonylagos fiatal korára – és így kései születésére – utalhat. Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy a két csoport bármelyikébe is biztonsággal elhelyezhessük.

Wikipedia.hu Géza fejedelem a Képes Krónikában

Szent István legendáiban nem szerepel az anyja neve, arról viszont több forrás is tudósít, hogy az erdélyi Gyulákkal állt kapcsolatban. A magyar krónikás hagyomány viszont egyértelműen Saroltot jelölte meg István anyjaként (ezzel szemben Adelhaidról szó sem esik bennük). Mindezek alapján kár volna kételkednünk abban, hogy első királyunk anyja Sarolt volt – vonja le a tanúságot a cikk.

Adelhaid Géza mellé temetve?

A fejedelemasszony élettörténetének a végét homály borítja. Nem tudjuk, hogy ha Adelhaid valóban létezett és felbukkant Géza mellett, az hogyan hathatott Sarolt helyzetére. A magának több isten tiszteletét is megengedő Géza akár többnejű is lehetett. De esetleg el is taszíthatta feleségét magától, ahogy a lengyel rokonok tették.

Annyi bizonyos, hogy Sarolt túlélte férjét, akinek halála után Koppány megkérte a kezét. Hogy ő hogyan reagált erre, nem tudjuk, István azonban sereget gyűjtött, győzött, Koppányt felnégyelték, Saroltról pedig nem esik szó többet.

Mindez bőséges lehetőséget ad a találgatásokra. A fejedelemasszony Géza politikáját vitte tovább, és kiállt fia mellett? Vagy éppen ellenkezőleg: egy eltaszított nagyasszonyt kell látnunk benne, aki éppen Koppánnyal összefogva próbált visszatérni a hatalomba? Nem tudjuk.

Jan Dlugosz lengyel történetíró azonban azt írta, hogy amikor 1440-ben Ulászló király koronázása miatt Székesfehérváron járt, a Szent Péter és Pál-templomban Géza fejedelem sírja mellett Adelhaidét látta…

The post Valóban Sarolt volt Szent István édesanyja? first appeared on 24.hu.

Related posts

Ashley Graham meztelen terhesfotóval jelentette be, hogy ismét várandós

MOCOHU

Megijedt a leendő nyugdíjas, hogy hónapokig jövedelem nélkül maradhat

MOCOHU

Koronavírus: Új-Zélandon kezdődik a fokozatos nyitás

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This