20.7 C
Budapest
May 7, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
autósportbahreini nagydíjbahreini nagydíj 2020f1forma 1 2020Forma-1lance strolllewis hamiltonMAGYARORSZÁGsergio pérezSport

Stroll fejre állt, Pérez alatt kigyulladt az autó, Hamilton a safety car mögött győzött

Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, amelynek rajtja után a francia Romain Grosjean (Haas) ijesztő balesetet szenvedett, de kisebb égési sérülésekkel megúszta a történteket.

Kapcsolódó

Az elmúlt évek legfélelmetesebb Forma-1-es balesetét úszta meg Grosjean

Az autó kigyulladt, kettészakadt, de kisebb égési sérülésekkel megúszta.

A rajtot Hamilton látványosan jól kapta el, azonnal jelentősen elnyúlt a mezőnytől, miközben a második pozícióból startoló Valtteri Bottas beragadt és négyen is megelőzték. Hamilton mögé Max Verstappen sorolt be másodikként, Sergio Pérez pedig harmadikként.

Két kanyarral később a mezőny hátsó részében Grosjean a kigyorsításnál hirtelen jobbra húzta a versenyautóját, amelynek hátsó kereke eltalálta Danyiil Kvjat (Alpha Tauri) bal első abroncsát, emiatt a francia pilóta hatalmas sebességgel a közeli szalagkorlátba csapódott.

A Haas átszakította a korlátot, Grosjean fejét gyakorlatilag csak a glória néven ismert HALO-rendszer mentette meg, amely 2018 óta kötelező a Forma-1-ben.

A becsapódáskor a Haas szabályosan kettétört, és a kiömlő üzemanyag azonnal lángra lobbant. Grosjean nem veszítette el az eszméletét, kiszabadította magát a lángoló autóból, és miközben a sportbírók és pályamunkások próbálták eloltani a tüzet, a francia versenyző – láthatóan sokkos állapotban – saját lábán elhagyta a baleset helyszínét.

Kapcsolódó

Grosjean majdnem fél percet töltött a lángoló autóban

53 G-vel csapódott neki a korlátnak.

Grosjeant kisebb égési sérülésekkel további vizsgálatokra kórházba szállították, a futamot pedig piros zászlóval félbeszakították, a szalagkorlát megjavítása több mint egy órát vett igénybe.

A verseny a második körtől, új állórajttal folytatódhatott. A mezőny ezt a startot sem úszta meg baleset nélkül, ezúttal Lance Stroll (Racing Point) egy kanyarban befordult Kvjat elé, az ütközés nyomán pedig a kanadai pilóta autója felborult. Emiatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely a nyolcadik körben engedte útjára a mezőnyt.

Az első kerékcserékre a 19-20. körben kerített sort az élmezőny, és ezeket követően nem változott a sorrend a dobogós helyeken: Hamiltont Verstappen és Pérez üldözte. A folytatásban még egyszer jártak a boxban új abroncsokért a versenyzők, a 35. és a 36. körben, de a sorrenden ez sem változtatott.

A hajrához közeledve Verstappen felhagyott Hamilton üldözésével és egy újabb kerékcserével inkább a plusz egy világbajnoki pontot érő leggyorsabb körért szállt harcba, ebben sikerrel is járt. Hamilton győzelmét semmi sem veszélyeztette, Pérez autója viszont három körrel a leintés előtt megadta magát, így a thaiföldi Alexander Albon (Red Bull) fért fel a dobogó alsó fokára, a mezőny pedig a biztonsági autó mögött fejezte be a futamot.

A 35 éves Hamilton idei 11. és pályafutása 95. futamgyőzelmét aratta. A vb utolsó előtti futamát a jövő hétvégén rendezik szintén Bahreinben, Szahíri Nagydíj néven.

Related posts

Putyin szerint félmilliárd is lehetne Oroszország lélekszáma

MOCOHU

Villanyoszlopnak ütközött és meghalt egy motoros Kazincbarcikán

MOCOHU

Nyíllal lőtték át egy kanadai város kedvenc szarvasának fejét

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This