14.6 C
Budapest
May 10, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
Belföldéletveszélyes égési sérülésMAGYARORSZÁGszendrődvádemelés

Életveszélyesen megsérült egy kétéves kisfiú, amikor magára rántotta a forróvizes fazekat

Életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség azzal a 21 éves nővel szemben, akinek a figyelmetlensége miatt összeégette magát a kétéves gyermeke tavaly szeptemberben.

A nő szendrői házában tartózkodott a három kiskorú gyermekével, valamint unokatestvérével és annak gyermekeivel. Egy tízliteres fazékban feltett vizet melegíteni a gáztűzhelyre a mosogatáshoz de mivel észlelte, hogy a víz már felforrt, levette az edényt a tűzhelyről és a szobában lévő 60 cm magas dohányzóasztalra tette, hogy kihűljön.

Ezután legkisebb gyermekével foglalkozott, tisztába akarta tenni, ezért odament a kiságyhoz, így nem figyelt a szobában tartózkodó kétéves fiára, aki a forró vízzel teli fazekat magára húzta, és a víz ráömlött.

A nő azonnal segítséget kért, a mentők pedig helikopterrel szállították kórházba a gyermeket. A baleset következtében a gyermek olyan súlyos nyolc napon túl gyógyuló harmadfokú forrázási sérüléseket szenvedett el, amelyek életveszélyesnek minősülnek és az ellátásuk során sokktalanításra és intenzív terápiára volt szükség.

A vád szerint a nő a cselekménye lehetséges következményeit azért nem látta előre, mert elmulasztotta a tőle elvárható figyelmet és körültekintést.Az ügyészség felfüggesztett fogházat kért a büntetlen előéletű többgyermekes nőre.

The post Életveszélyesen megsérült egy kétéves kisfiú, amikor magára rántotta a forróvizes fazekat first appeared on 24.hu.

Related posts

Paris Hilton gyémántberakásos húslapátot használ az új főzőműsorában

MOCOHU

Survivor: Zsófi elvonult sírni, miután meglátta, hogy csapata élő rákokat tesz a főzővízbe

MOCOHU

Márki-Zay: Abszolút nem ördögtől való lenne statisztikát vezetni arról, hogy ki a cigány és ki a nem cigány

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This