18.4 C
Budapest
May 11, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
MAGYARORSZÁGmajomhimlőNagyvilágspanyolország

Spanyolországban meghalt a majomhimlő első áldozata

Spanyolországban meghalt az első majomhimlővel fertőzött beteg – közölte az egészségügyi minisztérium pénteken.

A tárca tájékoztatásában nem közölt részleteket az elhunytról, de beszámolt arról, hogy eddig mintegy 4300 embernél igazolták a fertőzést a dél-európai országban, és közülük 120-an kerültek kórházba.

A fertőzöttek között 10 hónapos és 88 éves beteg is van. A vírus az ország minden tartományában megjelent, a legnagyobb mértékben Madridban és Katalóniában, 1600 és 1400 diagnosztizált esettel.

A szaktárca kitért arra, hogy 3750 fertőzöttről rendelkeznek részletes információval, amelyből kiderült, hogy 82 százalékuk szexuális úton kapta el a majomhimlőt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-án jelentette be, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár “rendkívüli helyzetet” eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.

Habár a majomhimlő már évtizedek óta jelen van Közép- és Nyugat-Afrika egyes részein, eddig nem okozott járványt az afrikai földrészen kívül. A hatóságok csak idén májusban figyeltek fel az európai, észak-amerikai és ázsiai fertőzési hullámokra.

Mivel Spanyolország az egyik leginkább érintett ország jelenleg, elsőként kapta meg az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül az Imvanex nevű, feketehimlő elleni védőoltás 5300 adagját, mert tapasztalatok szerint az oltóanyagot eredményesen alkalmazzák a majomhimlő esetében is.

A központi uniós beszerzésből érkezett a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből is. Az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.

(MTI)

The post Spanyolországban meghalt a majomhimlő első áldozata first appeared on 24.hu.

Related posts

Egy pártba olvadt össze három felvidéki magyar párt

MOCOHU

Elhunyt Egeresi Sándor, vajdasági magyar politikus

MOCOHU

Miskolcon minimum ötszáz lány dolgozik, és abból csak hárman állunk itt a türelmi zónában

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This