Cikkünk frissül.
Mark Rutte, leendő NATO-főtitkárral folytatott megbeszéléséről is beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint az amerikaiak vezetésével, “Németország statisztálása mellett a nyugati világ le akarja győzni Oroszországot”.
A háborúról nem volt népszavazás, de az uniós választási kampány erről szólt, a magyarok kimondták, nem akarnak részt venni a háborúban – jelentette ki. A minimális cél az volt, hogy megállapodjak a NATO-főtitkárával, hogy mi ehhez ragaszkodunk. – Magyarország a béke szigete marad – szerinte ezt sikerült elérni a most távozó és az új NATO-főtitkárral való tárgyalásain, szerinte a háborús nyomás nem a katonai szervezetből, hanem az unióból jön, azt a csatát pedig Brüsszelben kell megharcolni.
Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke egyetlen céllal dolgozik, hogy ártson Magyarországnak – vélekedett a kormányfő, aki egy magyarellenes vezetőnek nevezte őt. Szerinte látványos, hogy miután a Fidesz megnyerte június 9-én az EP-választást, “migrációs bírsággal büntették Magyarországot”.
Ez nem az a Németország, amelyet példaként állítottak Magyarország elé, az egy színes, megváltozott multikulti ország, ahol százezerszám adják ki a migránsoknak az állampolgárságot – nyilatkozta a migráció kapcsán.The post Orbán Viktor: Manfred Weber egy magyarellenes vezető first appeared on 24.hu.