Akár azt is mondhatnánk, csalódással ér fel a decemberi sorozatkínálat, legalábbis a korábbi hónapok terméséhez képest. Így is jön A Bridgerton család sokak által várt...
YouTube-műsort indított a Spektrum a rendszerváltás előtti Magyarország véleményformáló személyiségeiről. Az első influenszerek című beszélgetős műsorban a tévézés megkerülhetetlen alakjai mutatkoznak be, velük Radnai Péter,...
Hétfőtől online látható Tóth Luca Berlinalén debütált kisfilmje, a Lidérc úr. A rendező második függetlenfilmje a Berlinale rövidfilmes versenyprogramjában debütált 2019-ben, azóta közel 90 fesztiválon...
Pályakezdő zenészek stúdiófelvételeit finanszírozza Lovasi András abból a pénzből, amit a raktárkoncertes fellépéssel keresett a zenekar. A Kiscsillag egymillió forintot kapott a buliért, és Lovasi...
A Black Mirror (Fekete tükör) a bizarr disztópikus világképek felfestésének abszolút királya a sorozatok között, a sötét hangulatú évadokból azonban jelenlegi tudás szerint nem egyhamar...
A járvány a nemzetközileg jegyzett, magyar jazz duó Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint terveit is alaposan átalakította, úgy döntöttek, havonta mutatják be új lemezük dalait...
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége nyilatkozatban ítélte el Demeter Szilárd az Origón megjelent majd visszavont írását, mely több állításával kivívta a magyar és...
Érdekes koncepció, hogy az emberek órát hordanak a kezükön, és nem is volt ez mindig így. Ugyan a női karóráknak évszázadokra visszamenő hagyománya van, ezek...
Hogy milyen nagy szükségünk is van a felhőtlen pillanatokra, különösen a mostani, embert próbáló időszakban, eddig is tudtam, éppen ezért örültem, amikor megtudtam, hogy a...
„Annak idején az összes többi tévétársaság úgy próbálta szerkeszteni a programját, hogy csak a Barátok közttel ne kerüljön szembe a saját műsora, mert akkor biztosan...