„Mi vagyunk a változás. Ti vagytok a változás!” – mondta hívei előtt szombati győzelmi beszédében a három cseh ellenzéki pártot tömörítő Spolu (Együtt) koalíció vezetője,...
A jobboldali hárompárti Spolu koalíció nyerte a szombaton délután zárult képviselőházi választást Csehországban. A szavazatok több mint 99 százalékát összegző Cseh Statisztikai Hivatal szerint a...
Ahogy szombat délután megírtuk, a cseh kormányfő, Andrej Babis pártja, az ANO elvesztette a választást. Babis elismerte a vereséget, és gratulált a győzelemhez a jobboldali...
Megbetegedett Milos Zeman cseh államfő, ezért a következő napokra tervezett hivatalos programját lemondták – jelentette be Jirí Ovcácek elnöki szóvivő pénteken Prágában. A köztársasági elnök...
Véglegesen új tulajdonosa van a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochody vállalatnak, amely a legnagyobb cseh repülőgépgyártó cég, írja az MTI....
Cernosice szerint az összeférhetetlenség abban áll, hogy Andrej Babis továbbra is kezében tart több médiát – közölte a Právo című cseh napilap csütörtökön Václav Knotekre,...
A cseh kormány megelégelte, hogy az Európai Unió tagországai egyszerűen képtelenek megállapodni arról, hogy miután szabadon dönthetnek az óraátállításról, a nyári vagy a téli időszámításnál...
Az Európai Bizottság két főigazgatóságának a vezetője is aláírta azt a hatoldalas levelet, amit a cseh ipari és kereskedelmi minisztériumnak, illetve a pénzügyi és a...
A cseh kormány már nem számol azzal, hogy az ősszel szükség lenne az üzletek és a szolgáltatások olyan korlátozására, mint ahogy az a koronavírus-járvány előző...
Háromra emelkedett a szerda reggeli nyugat-csehországi vasúti baleset áldozatainak száma – közölte Mária Svobodová, a regionális mentőszolgálat szóvivője. Az áldozatok között van a két szerelvény...