Ahogy a nyilvánosság egyre inkább befúrja magát a még meglévő európai uralkodócsaládok hétköznapjaiba, úgy kapjuk egyre több bizonyítékát, hogy bizony a király is csak ember....
Hiába van ma karácsony másnapja, nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy karácsonyra újabb politikai bosszúval készült a kormány: az önkormányzati elvonások bejelentése után néhány...
Az új Gólya vendégtere úgy néz ki, mint egy vegyesbolt raktára. Liszt, cukor, olaj, konzerv, száraztészta, mosószer, öblítő áll hűvös halmokban. Meg ötkilós zsákokban krumpli,...
Kevin Spacey az elmúlt két év után idén is karácsonyi videóüzenetet készített, melyben lelkileg próbál azokon segíteni, akiknek már elege van (kinek nem?) a koronavírus-mizériából....
A Szent Péter-bazilika egy kis hátsó szekciójában, körülbelül száz embernek misézett szenteste Ferenc pápa – írja tudósításában az NPR. A koronavírus előtt körülbelül 10 ezer...
Éva és férje évek óta nyugdíjasok, és mivel átlag alatti (100 ezer forint körüli) az ellátásuk, dolgoznak is mellette, hogy megéljenek. Az asszony azonban egy...
Fokozatosan hűl le a levegő a hétvégére, vasárnap néhol mínusz 10 Celsius-fok is lehet, és többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet – derül...
120 évig! Azaz „Ád meá veeszrim” vagy „Bisz hundert und zwanzig” szokták mondani születésnapokon a zsidók, utalva arra, hogy Mózes ennyi idősen halt meg. De...
A koronavírus első, tavaszi hulláma után szeptemberben megérkezett a második és bár különböző becslések vannak arról, hogy az éppen mikor tetőzik (vagy tetőzött), az ünnepi...
A Wham!-mánia lecsengése 1984-ben a Wham!-faktor leáldozóban volt. A popszakma üres, giccses, semmitmondó produktumként tekintett a duóra, amely rövidnadrágban próbálta eladni a kubai életérzést 1981...