Andrij Raszjuk, az Alfa különleges egység ezredese 50 ezer dollárt kínált egy bérgyilkosnak, hogy végezzen Andrij Naumov tábornokkal, a belsőelhárítás vezetőjével – írta a Kárpáthír...
Portugáliában a voksok csaknem egészének összeszámlálása alapján nagy arányú győzelmet aratott a vasárnap tartott elnökválasztáson a hivatalban lévő államfő, írja az MTI. A helyi választási...
A lengyel elnök szerint az Európai Uniónak komolyabb szankciókat kell bevezetnie Moszkva ellen az Alekszej Navalnij elleni bánásmód, illetve a georgiai és ukrajnai konfliktusok miatt....
A tervek szerint Kínában is kiterjesztik a koronavírus elleni oltási programot az idősekre a kormányzati engedélyek beszerzésének, valamint a vakcinagyártás bővítésének függvényében, írja az MTI...
Otthoni karanténba vonult vasárnap az Airbus európai repülőgépgyártó vállalat mintegy ötszáz dolgozója Hamburgban, mert a cég helyi üzemének 21 munkatársát pozitívan tesztelték koronavírusra. A vállalat...
Átlépte a huszonötmilliót a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban; a járvány kezdete óta 417 538 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe...
Körülbelül 2500 embert tartóztattak le szombaton az Alekszej Navalnij letartóztatása miatt meghirdetett tüntetésen. A Puskin téren kifejezetten sokan voltak, a hatóság pedig rendkívül erőszakosan reagált...
Visszavonulóban van Izraelben a koronavírus-járvány harmadik hulláma, de a járványügyi szakembereket aggasztja az, hogy terjednek a vírus új variánsai, és nő a fertőzöttek száma a...
Az Ovális Iroda minden bizonnyal a Fehér Ház legismertebb helyisége. Ahol az Egyesült Államok elnöke dolgozik, sok esetben fogadja a vendégeit, egyeztet a stábjával, vagy...
Sok tízezer ember vett részt Oroszország szerte azon a szombati tüntetésen, amelyet Alekszej Navalnij, a megmérgezése után Oroszországba visszatért, majd gyorsan őrizetbe is vett ellenzéki...