– Megkezdődött a felkészülés a magyar űrstratégia végrehajtására, amelynek legfőbb célja egy magyar kutatóűrhajós felküldése az évtized közepén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – jelentette ki...
A nemzetközi tőke már egyáltalán nem „összeszerelő üzemként” tekint Magyarországra, ahogy azt egyesek láttatni szeretnék. Ezt az is bizonyítja, hogy a multinacionális vállalatok sorra hozzák...
Tagadta Szijjártó Péter, hogy újságírókat azért hallgattak volna le a magyar szervek, mert azok csupán a munkájukat végezték – erről számolt be az RTL Klub...
Áder János már jóval korábban döntött a nagykövetek felmentéséről, illetve kinevezéséről, de a határozatok csak most jelentek a Magyar Közlönyben. A köztársasági elnök minden esetben...
Az elmúlt napok alapján úgy tűnik, mintha nézeteltérésük lenne Szijjártó Péter külügyminiszterrel, amiről a magyar állami média rövidebben számolt be, mint indokolt lett volna. Nincs...
Szijjártó Péter 2021 első hét hónapjában akkora távolságot tett meg a honvédség repülőivel, mintha öt és félszer megkerülte volna a Földet. A külügyminiszter tartotta az...
„Fokozzuk fel kicsit a hangulatot… Megvolt…” – ezzel a szöveggel posztolta a Kis Grófo művésznéven ismert Grófo-Kozák Lászlóval közös képét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter....
Az RTL Klub kérdezett párat a Magyarországon tartózkodó magyar külügyminisztertől a legújabb luxusrepülő-ügyben. Mint ismeretes, múlt héten Pozsonyba magán luxusrepülővel utazott Szijjártó Péter, ami nem...
Annak a Wellis Zrt-nek a repülőjével utazott Budapestről Pozsonyba Szijjártó Péter külügyminiszter, amely nemrég hárommilliárd forint támogatást kapott a kormánytól – számolt be az RTL...
Mitt Romney republikánus párti amerikai szenátor egy ünnepi beszédében azt mondta, hogy „Orbán cenzúrázza a médiát Magyarországon, figyelmen kívül hagyja a népakaratot, saját magának és...