A Totem legelső kiesője a Farkasok közül került ki néhány napja, most azonban a két csapat versenyében a Szarvasok maradtak alul. Emiatt nekik kellett szavazást...
A TV2 kalandrealityjéből néhány adás alatt kiderült, hogy az egykori Barátok köztös Szőke Zoltánnak nem erőssége az alkalmazkodás. Legalábbis a csapattársai egyre nehezebben tudják őt...
A Totem keddi adásában a Szarvasok és Farkasok csapata továbbra is egymás ellen küzdött, de most jóval nagyobb volt a tét. A veszteseknek párbajozniuk kellett...
A Szarvasok csapatának tagja, Szőke Zoltán már a Totem második adásában arról beszélt, hogy társai – Nagy Zsolt Leo, Baronits Gábor és Hamvai P.G. –...
Csősz Boglárka is egyike azoknak a hazai celebeknek, akik szerepelnek a TV2 új műsorában, a Totemben, ahol csapatokat alkotva kell különböző feladatokat teljesíteniük a vadonban....
A TV2 kalandrealityjében 14 celeb vett részt, akik két csapatba – a Farkasok és a Szarvasok – osztva játszottak. A csapatok szálláshelye a Bakony közepén...
A TV2 nemrég jelentette be, hogy melyik sztárok láthatók majd a nemsokára induló Totem nevű műsorában. A szereplők között ott van például Csősz Bogi, Szőke...