Oscar shortlistre került Buda Flóra Anna 27 című animációs filmje. A filmről korábban is írtunk már, amikor megnyerte a 76. cannes-i filmfesztivál legjobb rövidfilmért járó...
Az Izrael és Hamász közötti konfliktusnak alacsonyabb intenzitású szakaszba kell érkeznie – jelentette ki szerdán az amerikai külügyminiszter. Antony Blinken évzáró sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy...
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a december 20-án megtartott 51. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: Első számsorsolás: 8, 12,...
Bejelentette visszavonulását Bohus Richárd, világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes úszó. Sokáig halogattam, mert valószínűleg nem akartam elfogadni, hogy véget ér az életemnek ez a része. De...
Az amerikai kormányzat ebben az évben még egy katonai támogatási csomagot tud összeállítani Ukrajnának a rendelkezésre álló keretből, azt követően elfogy a pénz – jelentette...
A digitális szemlélet, gyakorlat jött, látott és győzött. A mai tartalomszolgáltatók már ennek a szép új világnak szabályait, törvényszerűségeit kihasználva harcolnak a szemgolyóinkért, pontosabban és...
Gáza most a legveszélyesebb hely egy gyereknek – írta az X-en az UNICEF szombaton. A bejegyzés szerint teljes lakónegyedek váltak romhalmazzá, olyan helyek, ahol eddig...
A francia válogatott 37-28-ra legyőzte a társházigazda svéd csapatot a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság elődöntőjében, ezzel egyben eldőlt, hogy a magyar válogatott...
2024 elejétől hazánkban is elindul a biohulladék széles körű, vagyis a konyhai zöldhulladékot és élelmiszer-hulladékot is magában foglaló elkülönített gyűjtése – tájékoztatott Raisz Anikó környezetügyért...
Amikor stresszes vagy, a napi feszültségek, konfliktusok, feladatok, határidők még az ágyba is elkísérnek. Megnehezítik az elalvást, vagy felriadsz miattuk éjszaka, és nem tudsz visszaaludni....