Súlyosabb büntetést kért a másodfokon eljáró Győri Fellebbviteli Főügyészség arra a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 17 év fegyházra ítélt férfire, aki 2019 nyarán három hét házasság után megölte a feleségét.
K. László 2019 augusztus 8-án vette feleségül a három kisgyermeket nevelő anyukát, akikkel az édesanyjával közösen lakott ingatlanában kialakítandó önálló lakrészben kívánt együtt élni, amelyhez a babaváró hitelt is megigényelték.
A férfi édesanyja azonban ellenezte a házasságkötést, és azt is, hogy a menye odaköltözzön. A férfi igyekezett megfelelni mind az édesanyja, mind pedig a felesége elvárásainak, ami pszichésen zavart állapotot eredményezett nála, és a feszült idegállapota miatt szorongásoldó hatású gyógyszert szedett.
K. László és a nő ház sufnijában együtt töltötték az éjszakát, majd a feleség másnap is ott maradt. A férfi csak egyszer ment át a ház első felébe, ebédelni az édesanyjához, ahová a nő kísérte el. A férfi a visszaérkezése után másfél órával felkapott egy baltát és a nőt minden különösebb előzmény nélkül, fel nem deríthető motívumtól vezérelve, többször fejbe vágta egy baltával, majd magához vette a vadászkését és háromszor mellkason szúrta. A baltaütések és a késszúrások következtében a feleség a helyszínen életét vesztette.
A kegyetlen férfi a féltékenységével magyarázta a történteket. Attól tartott, hogy a nő elfogja hagyni, ezt pedig nem akarta. A Tatabányai Törvényszék 17 év fegyházra ítélte bő egy hónappal ezelőtt a férfit.
A másodfokú ügyészség szerint a feleségét különös kegyetlenséggel megölő férfival szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása szükséges és indokolt, arra is figyelemmel, hogy három kiskorú gyermek az anyja elvesztése miatt árván maradt
The post Három hét házasság után megölte a feleségét, három kisgyermek maradt árván first appeared on 24.hu.