15.6 C
Budapest
May 6, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
Gazdaságglobális felmelegedéshollandiaklímaváltozásMAGYARORSZÁGolajcégpershell

Győztek a civilek, olajcégnek kell csökkentenie a kibocsátását

A globális éghajlatváltozás elleni küzdelemben talán mérföldkőnek is hathat az a bírósági döntés, ami szerdán született Hollandiában. Még 2019-ben cibálta bíróságra A Föld Barátai (Friends of the Earth), valamint hat másik környezetvédő szervezet és 17 ezer holland polgár a Shell olajipari óriáscéget, hogy kikényszerítsék, csökkentse károsanyag-kibocsátását. Hivatkozási alapnak a 2015-ös, a világ szinte összes országa által elfogadott párizsi klímaegyezményt tekintették.

A BBC News cikke szerint a bíróság a civilek javára döntött: a Shellnek 2030-ig – a 2019-es szinthez képest – 45 százalékkal kell csökkentenie szén-dioxid-kibocsátását.

A bíróság megállapította, hogy a brit-holland Shell a felelős részben a kibocsátásért. A cég korábban már az ítélet elé ment, kijelentve, hogy 2050-ig a zéró kibocsátást tűzte ki célul, mind saját működése során, mind a vásárlók által használt Shell-termékeken keresztül. Decemberben ezért már azzal jöttek a cég ügyvédei a bíróságon, hogy komoly lépéseket tett a vállalat a kibocsátás csökkentésére, és már nincs jogi alapja a pernek.

A hágai székhelyű – teljes nevén – Royal Dutch Shell nem jön ki jól a holland bíróságokkal: év elején a Niger folyó deltájában bekövetkezett olajszennyezésekért vonták a céget felelősségre (akkor arra hivatkoztak, hogy szabotázs miatt jutott olaj a környezetbe).

The post Győztek a civilek, olajcégnek kell csökkentenie a kibocsátását first appeared on 24.hu.

Related posts

A nap legfontosabb hírei – 2021. január 15.

MOCOHU

Vasárnap Curtisszel és Lagzi Lajcsival indul a visszatérő Frizbi

MOCOHU

Baseballütővel és kerékkulccsal esett egymásnak két sofőr egy előzés miatt

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This