Egybehangzó vélemények szerint a rohasztott, sózott, majd konzervdobozba zárt cápahús, a hákarl a világ egyik legundorítóbb étele. Hazájában, Izlandon viszont népszerű csemegének és a turistákat meghánytató szuvenírnek számít. Az ammóniaszagú, szájbarúgás-szerű ízhatást okozó étel elkészítésének persze gyakorlati oka van – megoldást kellett találni rá, hogyan tegyék ehetővé az északi-tengeri cápa mérgező húsát –, a példával viszont csak azt akarjuk mondani, hogy Izland messze van, a kulturális különbségek nemcsak a világ többi részéhez, hanem még Skandinávia más országaihoz képest is tapinthatóak. Kívülről nézve a szigetországot övező rejtélyesség és misztikum a mai napig az izlandi kultúra fontos ismertetőjegye.
Éppen ezért meg sem lepődünk, hogy Valdimar Jóhansson első filmje sajátos szabályok szerint működő, a kívülállók, így a nézők számára is nehezen értelmezhető kisvilágot mutat be. A Báránynak mindössze négy fontos szereplője van: az Isten háta mögötti tanyán élő házaspár, Maria és Ingvar, a férfi rossz társaságba keveredett, megbízhatatlan bátyja, Pétur, valamint Maria és Ingvar újszülött gyereke, egyben a film címszereplője.
E feszültség műfaji hatása azonban nem egyértelmű. Jóhansson és írótársa, az izlandi irodalmi élet neves figurájaként és Björk dalszövegírójaként is ismert Sjón eleinte a horror felé kormányozzák a történetet. Maria és Ingvar elszigeteltsége kiszolgáltatottá teszi őket az ismeretlen fenyegetésnek, és a zenehasználat, illetve a házukat messziről, rejtőzködve pásztázó kamera szemszöge is baljós történéseket vetít előre. Az első valóban rémisztő esemény viszont a kisbárány születése lehetne, azt viszont Maria és Ingvar – különösen a nő – örömteli, szinte ünnepélyes alkalomként élik meg. Bibliai párhuzamokat kínáló helyzet, amit értetlenül, továbbra is rossz előérzetektől gyötörve nézünk végig – ebből a hangnemkeverésből, a hősök viselkedése és a közönség várható reakciói közötti szakadékból nyeri művészi erejét Jóhansson filmje.
A folytatásban ugyanis kiderül, hogy a bárány teste emberi, és a házaspár saját gyerekeként kezdi nevelni őt. A groteszk fordulattal a Bárány az abszurd humor felé kanyarodik, különösen azután, hogy látogatóba érkezik Ingvar testvére, aki nehezen fogadja el a kisbárány szerepét a családban.
A filmet a cannes-i filmfesztivál legfontosabb mellékszekciójában, az Un Certain Regard válogatásban mutatták be.
Hogyan értelmezzük Maria és Ingvar döntését az örökbefogadásról? Mire véljük a Bárány egyértelmű újszövetségi utalásait, amelyek a hősnő nevétől kétkezi munkából élő férje szerepén át a természetközeli, paraszti élet jeleneteiig át- meg átszövik a filmet? Miként vet majd véget a családi idillnek az önfejű, vad Pétur érkezése?
Ezek a Bárány titkai, amelyeket egy filmkritikában jobb nem bolygatni tovább. Jóhansson a befejezéshez közeledve felerősíti a történet felütését is meghatározó horrorfilmes motívumokat, a lezárással pedig a lehetséges értelmezések közül voltaképpen csak az egyik előtt hagyja nyitva a filmet. Rendezői munkája – a színészvezetéshez mutatott tehetsége, a hangnemváltások megalapozottsága és ragyogó üteme, az első pillantásra ingerszegénynek tűnő miliő megtöltése élettel – elsőfilmeshez képest szokatlanul nagy magabiztosságot mutat.
Biztosra vehetjük, hogy Jóhansson stílusának alakításában Tarr Béla is jelentős szerepet játszott, aki szarajevói filmiskolájában tanította az izlandi rendezőt, és produceri minőségben a Bárány munkálataiban is részt vett. Noha Tarr szinte a teljes életművében távol tartotta magát a természetfeletti történetektől – egyedül a televíziónak készített Macbeth-adaptációja és A torinói ló apokaliptikus allegóriája említhető kivételként –, mégsem mondhatjuk, hogy a Bárány minden ízében távol esik az ő világától. A sárszagú, falusi tereket átformáló, lírai filmstílus, illetve a rég elvesztett vallásos vagy misztikus tapasztalatok újraélésének igénye alapvetően meghatározza Tarr filmjeit a Kárhozattól A torinói lóig, és Jóhansson munkájában is ott kísért.
Ám az izlandi rendező egyszerűbb és mértéktartóbb filmet készített, aminek minden elemét kézben tartja. A Báránynak méltó helye van az újabb szerzői horrorfilmek jobb darabjai között – a természetben megbúvó borzalom és a bizarr rítusok A boszorkánnyal és a Fehér éjszakákkal, a gyereknevelés rémülete A Babadookkal teszi összemérhetővé –, a meghökkentő hangnemkeverés pedig a tragikus történeteket vígjátéki megoldásokkal vegyítő északi filmekkel, köztük Anders Thomas Jensen munkáival (Zöld hentesek, Ádám almái) rokonítja. Ám a Bárány mindezek mellett egy kicsit közelebb hozza a messzi Izlandot is.
Bárány (Lamb), 2021, 106 perc. 24.hu értékelés: 7,5/10.
The post Isten áldásának tekintették a bárányfejű csecsemőt first appeared on 24.hu.
