15.6 C
Budapest
May 6, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
MAGYARORSZÁGNagyvilágstockholmsvédország

Két éve halott férfi holttestére találtak rá egy stockholmi lakásban

Holtan találtak egy hetvenes évei közepében járó férfi Stockholmban múlt héten, az ajtaja előtt heverő bontatlan levelek pedig arra utalnak, hogy körülbelül két éve halott lehetett már, írja a Local.

A lap tudósítása szerint az egyik szomszéd vette fel a kapcsolatot a rendőrséggel, mielőtt felfedezték a holttestet.

Miután beléptek a lakásba, annyi levél, reklámújság és napilap hevert a földön, hogy felért a bejárati ajtón lévő levélbedobóig.

A papírhalomban volt egy helyi lap 2019 augusztus példánya, sőt, egy fél évvel korábban postára adott bontatlan levél is.

A hatóságok közölték, halálának körülményei nem gyanúsak. Hozzátették, a halálhírről tájékoztatták a férfi hozzátartozói.

Svédországban épp 2019-ben indult párbeszéd a magas számú egyszemélyes háztartásokról, a magányról. Akkor a szakemberek figyelmeztettek, fontos odafigyelni a szomszédokra, miután szintén egy stockholmi lakásban egy három éve elhunyt férfi holtteste került elő.

The post Két éve halott férfi holttestére találtak rá egy stockholmi lakásban first appeared on 24.hu.

Related posts

Felgyorsítják a közbeszerzéseket a gazdaság érdekében

MOCOHU

Budapest egy órára elsötétült

MOCOHU

Az NBA egyik legnagyobb sztárja úgy káromkodott, hogy a liga megbüntette

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This