Dwayne Johnson Hollywood egyik legimádnivalóbb bumburnyákja. Egyfelől egy igásló, annyit edz, mintha nem lenne már így is hegyomlás, őrült módon hajtja a munkát színészként, producerként, és a filmszakmán kívüli vállalkozásaiban egyaránt. Civilben pedig kenyérre kenhető cukorfalat, ami ugyan lehetne egy ügyesen megkonstruált közösségimédia-kép is, de az őt ismerők beszámolói alapján úgy tűnik, hogy nem ez a helyzet, és A Szikla a valóságban is olyan, amilyennek a nyilvánosság előtt mutatja magát. Ezek után Dwayne Johnsonnak én csaknem bármit megbocsátok, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy a szakma is így van ezzel: készíthet ripacs sorozatot saját gyerekkoráról, rommá promótálhatja a saját gyártású tequiláját, és csinálhat csupa olyan filmet, amelyek fő célja, hogy Johnson remekül szórakozzon a pajtijaival a munkálatok közben. Dwayne-nek lehet, mert olyan átkozottul elbűvölő. Ám az, amit a Red Notice-ban a közönség elé tesz, annyira kevés, hogy az már tőle is szinte sértő.
A Red Notice az a vörös jelzés, amivel az Interpol saját rendszereiben a különösen veszélyes bűnözőket jelöli – innen jön a film magyar címe, amit e mondaton túl fedjen felejtés jótékony homálya. Ilyen jelzést visel a Netflix új blockbustere, a Red Notice sztorijában Ryan Reynolds karaktere, Nolan Booth, aki a világ legjobb műkincstolvajaként hirdeti magát, ám hamar kiderül, valójában ő csak a második lehet, a legjobb ugyanis a Futó művésznéven futó tolvaj – Gal Gadot karaktere –, aki még nála is fifikásabb. Történetünk kezdetén Dwayne Johnson karaktere, John Hartley különleges ügynök épp Booth-ra vadászik, aki meg épp Kleopátra egyik aranytojására vadászik, azt próbálja ellopni Róma egyik legszigorúbban őrzött múzeumából. Hartley ezt próbálja megakadályozni egy mozgalmas, Jackie Chan filmjeire emlékeztető csihi-puhis, dolgokat felborító és összetörő kergetőzéses jelenetben, amely azt az illúziót kelti a gyanútlan nézőben, hogy egy, a klasszikusokra emlékeztető akciódús kalandfilmet fog látni. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk: a remek nyitójelenet után a Red Notice folyamatos hanyatlást mutat.
A történet szerint ugyanis a Futó beleköp mind Booth, mind Hartley levesébe, akik a világ egy távoli pontjára – egy hófödte, Alcatraz-szerű orosz börtönbe – száműzve kénytelenek összefogni, hogy kikeveredjenek a slamasztikából. Az együttműködés egyiküknek sem az erőssége, és hát nem is kedvelték meg egymást, de a muszáj nagy úr, így elindul egy kontinenseken átívelő kergetőzés a Bishop, egy elmebeteg maffiózó, no meg Kleopátra további aranytojásai után. A kergetőzésben a két férfi összebarátkozik, ami persze nem akadályozza meg, hogy folyamatosan oltogassák egymást, időnként felbukkan, majd eltűnik a Futó is, menekülés, üldözés, lopakodás, üldözés és mindenféle közlekedési eszközök használata válja egymást változatos, fenséges természeti és épített környezetben – és, bár e felsorolás olvastán ez nehezen hihető, mindeközben mi, nézők, halálra unjuk magunkat.
A Red Notice-ban ugyanis minden pénz és posztó sem elég ahhoz, hogy elég jó sztorit, működő karaktereket és egy kicsit is érdekfeszítő dramaturgiát tegyenek elénk. Hiába a térbeli ugrándozás, hiába a csillogás, hiába a három megahíresség, akiket már csak szépségük miatt is szívesen elnézeget az ember, ez a film egyszerűen nem tudja fenntartani az érdeklődést még akkor sem, ha péntek esti hullafáradtság állapotában nézi az ember. A nézőnek kedve lenne kisétálni, berakni egy mosást, elmosni pár kávés poharat, összeseperni a kutyaszőrt az előszobában – mert olyan hiábavaló időtöltésnek tűnik csak a filmre figyelni. És ha ezt esetleg meg is teszi, akkor sem veszít semmit: a fordulatok meg annyira indifferensek, hogy ha egyet kihagyunk, akkor sem történik baj, az első öt után az összes többi viccesnek szánt beszólás, ami a két főszereplő között elhangzik, kihagyható. A legjobb poént – ami azért erősen a szekunder szégyen síkján mocorog – a film csaknem legvégén kapjuk a popzenészek cameo-királyától, akinek nevét spoilermentesítés okán most nem írom ide. Még Gal Gadot jeleneteire is csak azért érdemes visszaülni a képernyő elé, mert ez a nő tényleg nagyon szép.
Az unalmassága mellett a Red Notice-nak van néhány konkrétan kínos pontja is, így például az, ahogy a forgatókönyv próbál pszichologizálni, olyan felszínes és ostoba, hogy azt a szakma szervezeteinek nyílt levélben kellene kikérniük maguknak. De a mélypont nem ez, hanem a szekunder szégyenérzetet generálóan kínos jelenet, amelyben hőseink egy bikaviadal-arénában találják magukat, és egy CGI-bika támad rájuk: ez a bika ugyanis olyan kacagnivalóan pocsékul van kivitelezve, hogy azon még évekig fog röhögni a YouTube filmtrükk-elemzésekkel foglalkozó összes profilja. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezzel – ha már mással nem tudta – a film legalább bebiztosította helyét a történelemben, ugyanis innentől kezdve elmondhatjuk, hogy a filmtörténet legcikisebb CGI jeleneteiből kettőt is Dwayne Johnson jegyez: ezt a bikás nyomorúságot, meg A Skorpiókirály vonatkozó jelenetét, amelyen 2002 óta röhög a világ.
A Red Notice egyébként vélhetőleg egy zsánerparódia akart lenni, melyben halomra hordják, majd egyenként nevetségessé teszik a kincsvadászos kalandfilmek összes kötelező elemét, ám a gyenge forgatókönyv nem tud sem elég egyértelműen kiszólni a közönségnek, sem elég karcosan beszólni a zsánernek. A még gyengébb rendezés – Rawson Marshall Thurber munkája – miatt pedig a sima közönyös unalom helyett egy kicsit mérgesen állunk fel a film után: ez a három, ha nem is kimagaslóan tehetséges, de mindenképpen sokat látott színész olyan nevetségesen egyszerű, rangon aluli feladatot kapott, hogy az szinte sértő. 2021-ben, amikor egy átlagos napon féltucatnyi vadiúj A-listás tartalom versenyez a figyelmünkért, ennél kicsit nagyobb erőfeszítést várnánk, pláne, hogy a Red Notice közmondásosan sok pénzbe került, alighanem jórészt a gázsik miatt, mert nagyon máson nem látszik a kiemelt költségvetés. Hogy Gadot, Johnson és Reynolds ezért kapott csillagászati fizetést, a Netflix minőség helyett mennyiségi szemléletének újabb bizonyítéka. A Red Notice ugyanis színészi munka tekintetében az ujjgyakorlatnál is silányabb teljesítmény, skatulyákból játszott karakterszerepek hakniszagúan, melyről kicsit az érezzük, hogy a film fő szervező ereje az volt, hogy a színészek jól szórakozzanak egymás társaságában szép ruhákban, jó kocsikkal, csillivilli kellékekkel, mesés helyszíneken. Ami, mint a cikk elején említettük, Dwayne Johnson munkásságának sarokköve, de azt, hogy a Red Notice-ban mindezt ennyire laposan csinálja, már neki sem tudjuk olyan könnyen megbocsátani.
A Red Notice a Netflixen nézhető, 118 nagyon hosszú percben. 24.hu: 4/10
The post A Red Notice talán az év egyik leggyengébb, de biztosan a legpazarlóbb filmje first appeared on 24.hu.
