A traumák lehetnek egyéni, bántalmazó családban elszenvedettek vagy társadalmi szintűek. A 20. században szinte minden családot ért valamilyen atrocitás, mely események közvetve ma is milliók életét befolyásolják.
Mit okoz a traumatizáltság?
A PTSD-vel küzdő ember rendszeresen rémálmokkal, emlékbetörésekkel, szorongással küzd. Van, aki nem szeretné felidézni a történteket (a haláltáborok túlélőire gyakran volt jellemző a hallgatás) és van, aki állandóan erről beszél. A filmben Léna anyja, aki Auschwitzban született, szinte kizárólag a traumáiról beszél és a múltban él. „Téged csak ez érdekel, neked ez a mániád” – mondja neki a lánya, aki szintén nem tud szabadulni a történtektől és nem képes olyan életet élni, amilyet szeretne.
Azt fogja gondolni, hogy senkire sem számíthat, mert az emberek csak bántják egymást. Paranoiddá válhat és bármi hatalmas szorongást okozhat neki, ami kicsit is a történtekre emlékezteti. Állandósult rettegésben él, mert soha nem tudhatja, hogy nem fognak-e megismétlődni a borzalmak. Az életet küzdelemnek látja; csak az erősek győzhetnek és az számít „erősnek”, aki nem sír akkor sem, ha nyílt törése van. Tehetetlenséget, reménytelenséget érez: egy sötét és rideg világban él, ahol csak sérülni lehet és ahol semmi felett nincs kontrollja.
Sokan egy ilyen súlyos trauma után nem képeseket arra, hogy megadják a gyereküknek a szükséges fizikai érintést, érzelmi törődést és segítséget. Nem tudnak figyelni rá és nem képesek meghallgatni őt. Nem engednek közel magukhoz senkit, mert attól rettegnek, hogy úgyis valami rossz fog történni.
Mit tehetünk azért, hogy ne adjuk tovább a traumákat?
A múltat nem lehet elfelejteni, de rajtunk is múlik, hogy mit kezdünk vele. A következő generációknak azt is el kell dönteniük, hogy mit kezdenek az identitásukkal és ez a folyamat is része a gyógyulásnak.
Viktor E. Frankl pszichiáter (aki maga is megjárta a haláltábort) kidolgozta a logoterápia módszerét, aminek az a lényege, hogy bármi ér minket, megtalálhatjuk az élet értelmét és bízhatunk a jövőben. Sajnos az ő módszerével biztos, hogy nem sokan találkoztak itthon az ’50-es, ’60-as vagy akár ’70-es években, ezért rengetegen vállaltak úgy gyereket, hogy ők maguk súlyosan traumatizáltak voltak.
A következő generációknak viszont már esélyük nyílik arra, hogy jobb életet alakítsanak ki. Az Evolúció egyik főszereplője, a traumát átélt nagymama unokáját játszó Jónás a maga módján kerekedik felül a múlt terhein. Szerencsére a pszichológusok ma már jól ismerik az abúzus hatásait és több olyan módszer áll rendelkezésre, ami segít megszabadulni a szorongásoktól és visszaszerezni az emberekbe vetett bizalmat.
A traumák elszenvedőit gyakran nevezik áldozatnak, de már a köznyelvben is egyre inkább elterjedt helyette a sokkal pozitívabb „túlélő” kifejezés. Léna ennél is tovább megy, amikor azt mondja, hogy „nem túlélő akarok lenni, hanem élő” − és ez lehet a célja mindenkinek, aki egy szabadabb, boldogabb életet szeretne élni.
The post Történelmi traumák, amelyeket magunkban hordozunk first appeared on 24.hu.
