19.4 C
Budapest
May 24, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
ártatlanÉlet-Stílusfegyveres rablásfelülvizsgálatfloridaMAGYARORSZÁGsofőrszabadulásvideó

400 évre ítélték, 34 év után szabadult, miután kiderült, nem is ő követte el a bűntényt

Az 57 éves Sidney Holmest 1989 áprilisában ítélték el, azóta – 34 éve – egy floridai börtönben raboskodott. Fegyveres rablás miatt hozták meg ellene az ítéletet, a döntő bizonyíték ellene az volt, hogy hetekkel a bűncselekmény elkövetése előtt, egy hasonló autót látták vezetni, mint amit a rablásnál használtak.

Az állami ügyészség 2020-ban vizsgálta felül az esetet a férfi kérésére, és kiderült, nem ő követhette el a bűncselekményt, vagyis

hiába ítélték el 400 évre és töltött le belőle több mint három évtizedet.

Mindezek ellenére kiszabadulásakor meglepően nyilatkozott. Azt mondta:

Nem lehet bennem gyűlölet. Csak menni kell tovább.

– idézte a Daily Mail. Első kívánsága az volt, hogy menjenek el valahová enni.

Holmest azután tartóztatták le, hogy látták egy barna Oldsmobile Cutlass-t vezetni 1988 nyarán. Emiatt összefüggésbe hozták egy fegyveres rablással, mikor két férfi fegyverrel kirabolt két embert és egyikőjük autóját is eltulajdonították. A két rabló soha nem lett meg, de az volt a vád Holmes ellen, hogy ő volt a sofőrjük, akivel odahajtottak a bűncselekmény helyszínére.

Az ügyészségnek az ítéleteket felülvizsgáló egysége arra jutott, hogy a szemtanúk hibásan azonosították Holmest a sofőrrel, ezen kívül pedig nem is volt ellene más bizonyíték.

Az egyik áldozat testvére is nyomozást indított, amely arra jutott, hogy Holmes autóját tévesen azonosították a rablás elkövetésénél használt kocsival, és több lényeges különbséget is figyelmen kívül hagytak a járművek között.

Holmesnak több tanúja is volt arra, hogy otthon tartózkodott a bűncselekmény elkövetésének idején, és sem az áldozata nem ismerte fel képről az elején, csak később, az áldozat szintén a rablásnál ott levő barátnője pedig egyáltalán nem.

Az ügyészség 1989-ben először 825 évnyi szabadságvesztést kért rá, mert részt vett előtte, 1984-ben két fegyveres rablásban is.

A rablás áldozatai is azon a véleményen voltak, hogy a férfit szabadon kell engedni, de még a nyomozásban résztvevőket is megdöbbentette, hogy 400 évre ítélték el Holmest, amiből 34 évet le is töltött – írta a CBS News.

The post 400 évre ítélték, 34 év után szabadult, miután kiderült, nem is ő követte el a bűntényt first appeared on 24.hu.

Related posts

Berényi Zoltán megformálója sosem tekintette stábtagnak magát

MOCOHU

WHO: többmillió ukrán életét fenyegeti a tél

MOCOHU

Karikó Katalin elmondta, miért beszélgetett a disznósajtról Orbán Viktorral

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This