19.3 C
Budapest
October 23, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
BelföldkoronavírusMAGYARORSZÁG

Új fertőzöttségi térkép jelent meg Magyarországról

Csütörtökön Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatóján többek között arról beszélt, hogy Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben – Győr-Moson-Sopron és Vas megyében – jelentős mértékű a fertőzöttség.

Korábban csak megyei adatokat közöltek hivatalosan – habár ezek sem nevezhetőek túl informatívnak, mivel nem az aktív fertőzötteket mutatják, hanem az összes igazolt fertőzöttet az egyes megyékben –, a tájékoztatót követően a kormányzati tájékoztató portálon megjelent egy térkép, ami „az érintett településeket és a fertőzöttek életkori megoszlását” hivatott bemutatni.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A térképhez fűzött magyarázat szerint a települést szimbolizáló pötty akkor piros, ha az ábrázolt időszakban, azaz március eleje óta, volt a településen igazolt fertőzött. Csakhogy nem egy interaktív térképről van szó, hanem egy egyszerű képfájlról, ami önmagában is kissé megnehezíti a tájékozódást, arról nem is szólva, hogy semmilyen számadat nem áll rendelkezésre a fertőzöttséget illetően.

Related posts

Véres tiltakozások vezettek a bostoni teadélutánhoz

MOCOHU

Jogerősen 15 évet kapott az élettársát megfojtó és sósavval leöntő dávodi nő

MOCOHU

Afrikai író nyerte az irodalmi Nobel-díjat

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This