11.5 C
Budapest
October 6, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
BelföldkoronavírusMAGYARORSZÁG

Szijjártó Péter: Vége

Vége. A keddi után negatív lett a mai tesztem is. Életem leghosszabb és legnehezebb tizenhét napján vagyok túl, de ma végre újra találkozhatok Szilvivel és a gyerekekkel

– írta karanténnaplója utolsó bejegyzésében Szijjártó Péter csütörtökön este.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, nagyon sok szeretetet kapott az elmúlt két és fél hétben, ami erőt adott neki.

Megköszönte azoknak, akik gondoltak rá, akik drukkoltak, akik üzentek, akik folyamatosan érdeklődtek. Külön köszöni azoknak, akik a szentmiséjüket vagy az imádságukat ajánlották fel a gyógyulásáért.

Jól esett az is, hogy olyan helyekről is kaptam gesztusokat, ahonnan a legkevésbé sem vártam volna. Ez egy alattomos és sunyi vírus. Tiszta szívemből kívánom mindenkinek, hogy kerülje el! Vigyázzanak magukra!

– tette hozzá.

Kiemelt kép: Nhac NGUYEN / AFP

Related posts

Gelencsér Tímea sosem vetkőzne le kamera előtt

MOCOHU

A Mi Hazánk főpolgármester-jelöltje szerint Vitézy elszabadult hajóágyú lenne, de úgyis Karácsony győz

MOCOHU

Megtévesztésig hasonlít ez a jelzés az 50 forintos italcsomagolásokéra, de nem jár érte pénz

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This