11.5 C
Budapest
October 6, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
BelföldMAGYARORSZÁG

A Momentumból igazolt agrárpolitikust a Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció (DK) agrárkabinetjét a jövőben a Momentumból kilépő Benedek Szilveszter, Veszprém megyei képviselő vezeti majd – jelentette be Gyurcsány Ferenc, az ellenzéki párt elnöke vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

A DK vezetője úgy fogalmazott, az elmúlt időszakban azzal a céllal érkeztek új politikusok a pártjához, hogy jobban értsék az ország, valamint a különböző szakmák, kultúrák hangját.

Közölte, Benedek Szilveszter 33 éves agrármérnök, a Momentum korábbi megyei listavezetője és Veszprém megyei képviselője vasárnaptól csatlakozik a DK-hoz, amelynek agrárkabinetjét vezeti majd.

Benedek Szilveszter elmondta, azért döntött a pártváltás mellett, mert úgy érzi, a DK-ban sokkal többet tud tenni egy sikeresebb, igazságosabb agrárpolitika eléréséért.  Hangsúlyozta, a mai rendszer sokszor azokkal bánik a legrosszabbul, akik valóban a földből élnek, ezért egyenlő esélyeket szeretne biztosítani az agráriumban, továbbá növelné annak nemzetközi versenyképességét is.

(MTI)

Related posts

A nap legfontosabb hírei – 2021.09.21.

MOCOHU

Ismét jelentősen lehűl az idő a jövő héten

MOCOHU

Czifra Bettina Lili összetett döntős tornában a párizsi olimpián

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This