7.2 C
Budapest
April 16, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
élet és irodalomKözéletMAGYARORSZÁGvélemény

Négy nagyágyú kitartóan és rettenetesen hiányzik

Ambrus Judit: Egy különös indokláshoz

„Budapestért-díjat kapott P. Szűcs Julianna „Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész, kritikus, egyetemi tanár, a Mozgó Világ folyóirat főszerkesztője. Több évtizedes művészettörténészi, szerkesztői és kritikai tevékenységéért, a sajtószabadságért folytatott küzdelmei elismeréseként” – írja az indoklás.

Ez most vicc vagy komoly?, kérdezi a székely, mikor baltát állítanak a hátába, mert bizony úgy véli, viccnek ez kicsit erős.

Teljességgel érthető, ha a Budapestért-díj odaítélői úgy gondolják, P. Szűcs Julianna szerkesztői tevékenysége elismerést érdemel.

De hogy a „sajtószabadságért folytatott küzdelmei”?

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban. Már online is: www.es.hu/elofizetes

A Mozgó Világ éléről 1983-ban politikai okokból eltávolították az akkori főszerkesztőt, Kulin Ferencet, ezután a teljes szerkesztőség, a titkárnőtől a szerkesztőkig felállt. Mindenki távozott. A 80-as években ez a szolidaritás megrendítő volt és példaadó. Olvasók sokaságának adott erőt és hitet, hogy a hatalommal szemben összefogással lehetséges valamiféle ellenállás. Ez a történet volt sokaknak a jambus, amibe a ’80-as évek elejének reménytelennek tűnő, közepesen fullasztó világában belé lehetett fogózni.

Ebbe gyalogolt bele P. Szűcs Julianna, amikor elvállalta a Mozgó Világ következő folyamának főszerkesztését (megjegyzendő: mások visszautasították a felkérést, többre tartva a szolidaritást). Hosszú évekig ebbe, az úgy nevezett „Új Mozgó Világ”-ba a maguk integritását kényesen őrző szerzők nem adtak cikkeket. P. Szűcs Julianna 1984-ben, főszerkesztői tevékenységének kezdetekor többek között azt az olvasót üdvözölte, aki „a változásoknál fontosabbnak vélte a megszakíthatatlan keringés tényét”.

György Péter: A kulturális örökség – politikai válság

Akármint is, Esterházy Péter, Kertész Imre, Konrád György irodalmi hagyatékának nyoma sincs, sem a PIM-ben, sem az OSZK-ban, sem az MTA Kézirattárában, s ez a dolgok jelen állása szerint jóvátehetetlen.

Mi is történt?

A szövegek rendje nem más, mint az archívumok, tehát az emlékezet tereinek, alakuló médiatechnológiának megfelelően kialakított hagyománya. Ezt a bonyolultnak ható, s valójában is akként működő rendszert hirtelen, direkt politikai indokok alapján pár törvénnyel átrendezni olyan felelőtlenség, amely tényleg arra vall, hogy a kormánypártot  nem érdekli a nemzetállam és az archívumok, múzeumok, könyvtárak autonóm hierarchiája, amelyet hosszú évtizedek együttműködése alakított ki és rendez át a mediális változásoknak megfelelően. A jelen kormányzat tagjai újra és újra nemzetállamról beszélnek mint az otthonosság zálogáról, s ugyan van pár kérdésem és kételyem az etnonacionalizmussal kapcsolatban, de ez most lényegtelen.

Darvasi László: Guszti

Nekem négy nagyágyú továbbra is, kitartóan és rettenetesen hiányzik. Semmi kétségem, hogy pótolhatatlanok a közbeszéd furcsán átalakuló piacteréről. Eörsi Pista. Mit tenne most, ficánkolna.

Ennyi témát, ennyi megéneklésre való marhaságot, ennyi szervilizmust, ennyi demagógiát még a hősi időkben se látott. Meg hogy, elvileg, nem lenne kötelező hülyének lenni, hát nem?

Hát nem. EP, mit tenne? Ficánkolna, mint halacska, nyelv és szellem együtt a mocskos, sehogyan sem apadó árvízben, de ahová nézne, tisztulna, kikékülne a víz. És igen, Bächer, mit tenne? Kétségbeesne, tönkremenne, sírna, átkozódna, az újlipóti kalaposmesterség hagyományaihoz menekülne, igaza lenne. Nem ficánkolna. Megfeszülne!

És mit tenne Megyesi Guszti?

Nyilvánvaló, ő is ficánkolna, keserédes kedvében, ihletettségében lazán szétírná a hagyományosan lapra nyomott ellenzéki sajtót. Azt a maradék papíralapú, kézzel fogható valamicsodát. Tárgyilagos lenne, mint mindig. Megcsippentené két ujjal, egy furcsa mozdulattal, kifordítaná. Nem a színe a reális, hanem a fonákja. Az abszurd a reális, a hihetetlen a hihető, az elképzelhetetlen ugrándozik a valóság kisszínpadán.

Dehogyis akarnék Müller Cecílián gúnyolódni. De hát amikor a novemberi második hullám mind kritikusabb fázisában visszahozták a vírusvédelem örvényébe a katonákat, a tisztelt szóvivő asszony úgy tájékoztatta a honpolgárokat, hogy a hadfik pusztán logisztikai feladatot látnak majd el, de például lázat is mérhetnek akár.

Állandó figurales – Bödőcs Tiborral Kácsor Zsolt beszélget

Bödőcs Tibort (1982) humorista előadóművészként ismerte meg az ország, az eddigi két könyve alapján azonban – Addig se iszik (2017); Meg se kínáltak (2019) – mint írót kérdeztük irodalomról, könyvélményeiről, olvasói múltjáról és írói jövőjéről.

Miután elolvastam a paródiakötetedet, az volt a megérzésem, hogy nagyon korán kezdtél szépirodalmat olvasni, és kezdettől fogva rengeteget olvastál. Igazam volt?

Attól függ, mi számít korai olvasásnak. Bereményi Géza azt mondja, hogy 4-5 éves korában kezdett olvasni, és már akkor is jó könyveket.

Az átlagosan korai olvasás legyen 8-10 éves életkor.

Akkor viszont nem volt jó a megérzésed. Először a filmek érkeztek meg Búcsúszentlászlóra. Finom hajszálereken cseh és magyar szatírák jöttek, Tarantino, némi Fellini. Tizenkét éves koromban A tanút már tudtam kívülről. Életre-halálra csak a középiskola utolsó éveiben kezdtem olvasni, vagy még később. Addig meg peregtek a filmek, szólt a Balaton, a Kispál, Cseh Tamás.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Related posts

„Németország függetlensége feladásával fizetett az orosz gázért”

MOCOHU

Elkötötte az üldözéséről közvetítő tévések autóját, majd belehajtott vele egy rendőr kocsijába

MOCOHU

Kettészakad az ország: nyugaton napsütés, keleten felhők

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This