16.1 C
Budapest
May 7, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
alsóörsbalatonelsüllyedt hajóKözéletMAGYARORSZÁGvitorlásvmsz

Így mentettek elsüllyedt vitorlást a Balatonból

Alsóörs partjainál egy elsüllyedt vitorlás kiemelésének kellett nekiállniuk a vízimentőknek január elején – erről készített hosszú riportot az RTL Klub Fókusz című magazinműsora. A keddi anyagban Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vezetője elmondja, egyfelől a hideg víz, másfelől a felkavarodott iszap miatti alacsony látótávolság akadályozta a mentésben segédkező búvárok munkáját.

Márpedig a rejtélyes okból elsüllyedt vitorlást – aminek csak az árboca áll ki a vízből – még a jégpáncél kialakulása előtt ki akarták emelni. A művelet valóban nem sikerült egyszerűen, a hajótestet a hónapok alatt szépen belepte az iszap, a búvároknak ásni is kellett a tófenéken. Többórás küzdelem után sikerült a búvároknak kiszabadítani a hajótestet, majd rászerelni a ballonokat, amik levegővel feltöltve a felszínre emelték az elsüllyedt hajót. Abból kiszivattyúzták a vizet, majd partra vitték.

A Fókusz riportja szerint a hajó szennyezi a tavat, ezért kellett kiemelni. Tulajdonosának nem volt pénze erre, a vitorlázó közösség dobta össze rá a pénzt, ami több százezer forint. A riportban elhangzik, mintegy 8000 hajó van jelenleg a Balatonon, ami nem számít zsúfoltságnak, csak a kikötői kapacitás kevés, ezért parkoltatják sokan hajójukat a nyílt vízen, bóján.

The post Így mentettek elsüllyedt vitorlást a Balatonból first appeared on 24.hu.

Related posts

A felhőben alakul át a jövő oktatása (x)

MOCOHU

Meghalt Cs. Szabó István színész, író, költő, rendező

MOCOHU

A nap legfontosabb hírei – 2023. április 1.

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This