Az operatív törzs – ezúttal 35 percet csúszó – napi tájékoztatóján Müller Cecília elmondta, a „gyógyultak száma szépen emelkedik”, de a halálozások száma sajnos továbbra...
Gázrobbanás történt egy háromemeletes társasházban szerdára virradó éjjel fél egykor Gyöngyösön, a Verseny utcában. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy ember meghalt. A robbanás nem sokkal...
Összeütközött egy villamos és egy autó Budapesten, a Bartók Béla út és a Tétényi köz találkozásánál, ezért nem járnak a villamosok az érintett szakaszon. A...
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Komáromi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki az élettársát ért sérelmet viperabottal torolta...
A budapestiek több mint fele szerint a kormány egyes intézkedéseinek valós célja nem más, minthogy nehéz helyzetbe hozza az ellenzéki vezetésű fővárost – derül ki...
Előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal...
A józsefvárosi gyerekeken áll bosszút a Fidesz – ezzel a felvezetéssel ír Pikó András a VIII. kerület polgármestere arról, hogy az EMMI megváltoztatta nyári döntését...
Élesben tesztelte Novák Hunor orvos, hogyan működik az orvosok koronavírus oltása. Budapesti oltócentrumokat hívott végig, majd Facbook oldalán beszámolt tapasztalatairól. Volt, ahol nem vették fel...
Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban Amerikához, Angliához és Izraelhez képest – állítja Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és...