December elején voltak csúcson az adatok, amikor 193 halott volt naponta, több ezer volt a friss fertőzöttek száma, sokan voltak lélegeztetőgépek, azóta viszont hol kisebb,...
Tavaly év végén jóváhagyta a kóser vágás tilalmát az Európai Bíróság. A döntést Orbán Viktor a vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség valamint az Európában élő zsidó...
Átszakította a szalagkorlátot egy kamion az M1-esen Biatorbágynál kedden hajnalban; a belső sávokat mindkét irányban lezárták ezen szakaszon. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a baleset...
Az ATV Híradója megkérdezte az ellenzéki pártvezetőket, hogy beoltatják-e magukat koronavírus ellen, akik közül mindannyian határozott igennel feleltek. Fekete-Győr András szerint azt a vakcinát „válasszuk”, amit az...
Egy személyautó és egy kistehergépkocsi karambolozott hétfő délután az 54-es számú főúton Bócsa közelében. A két sofőr közül az egyik férfi sérülései olyan súlyosak voltak,...
Megjelent a közbeszerzési felhívásunk a Budakeszin belüli és Budakeszi úti buszsávok tervezésére, közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a Facebook-oldalán. Mint írta,...
856 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 328 851 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 93...
Egy férfi holttestet találtak Budapesten, a III. kerületben. Értesüléseink szerint a 78 éves férfi az egyik Hévízi úton található padon lett rosszul, és a kiérkező...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2020. december 20-án 2 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a XV. kerületben, egy Nyírpalota úti társasház 9. emeleti lakásában...
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a vonat mintegy negyven utasa a nyílt pályáról a karcagi hivatásos tűzoltók segítségével jutott el a vasútállomásra. A Mávinform Facebook-oldalán azt...