Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője vasárnapi Facebook-bejegyzésében arra próbált utalni, hogy a DK elnöke jobban tenné, ha több bizalommal lenne a kínai vakcina iránt. Merthogy:...
A 2018-as választási kampány előtt egy elemző intézet „füstös hátsó szobájában” gyűlt össze az MSZP vezetése, Karácsony Gergely, valamint a kampányon dolgozni készülő néhány szakember,...
Kevesen gondolták, hogy a köztévé képes erősebben indítani 2020-at, mint ahogyan 2019-et befejezte, de az állami hírcsatorna hamar rácáfolt a kétkedőkre. Pedig a tavalyi évet...
Gyurcsány Ferenc hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahol a Demokratikus Koalíció elnöke egy ponton Jóskának nevezte a brüsszeli orgiáról menekülőben...
A Demokratikus Koalíció (DK) agrárkabinetjét a jövőben a Momentumból kilépő Benedek Szilveszter, Veszprém megyei képviselő vezeti majd – jelentette be Gyurcsány Ferenc, az ellenzéki párt...