17.4 C
Budapest
May 7, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
előválasztáselőválasztás 2021KözéletMAGYARORSZÁGminiszterelnök-jelöltpálinkás józsefúj világ néppárt

Új miniszterelnök-jelölt jelentkezett be az ellenzéknél

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egykori elnöke is miniszterelnök-jelölt lenne, el is indul az előválasztáson – írja a Magyar Hang a jelölő Új Világ Néppárt (ÚVNP) közleménye alapján. E szándékában a párt keddi közgyűlése ellenszavazat nélkül támogatta. A közlemény így fogalmaz:

Több hetes tárgyalás után a múlt héten eldőlt: a hatpárti összefogás jelöltjei mellett az Új Világ Néppárt jelöltjei önállóan, pártjuk képviseletében vehetnek részt a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző ellenzéki előválasztásokon.

A lap felidézi Pálinkás életútját, aki atomfizikus és egyetemi tanár, 1991-96 között az MTA Atommagkutató Intézetének igazgatója, 2001 és 2002 között az első Orbán-kormány oktatási minisztere volt. Az MTA elnöke is volt 2008-14 között, 2014 júniusától decemberéig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos, majd a hivatal elnöke is volt 2015-18 között.

Az ÚVNP-vel a kormányváltás a céljuk, valamint a politikai irányváltás. Jobbközép pártként a kiábrándult Fidesz-szavazókat és a bizonytalanokat akarják megszólítani. Az előválasztásokon 25-30 jelöltet terveznek elindítani, főleg Budapesten és a nagyobb vidéki városokban.

The post Új miniszterelnök-jelölt jelentkezett be az ellenzéknél first appeared on 24.hu.

Related posts

Meghalt Nathalie Delon színésznő

MOCOHU

A nap legfontosabb hírei – 2021. január 20.

MOCOHU

Von der Leyen a pedofiltörvényt bírálta, meg is érkezett rá Kovács Zoltán válasza

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This