20.6 C
Budapest
May 7, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
Belföldiskolakoronavíruskötelező oltásMAGYARORSZÁGóvodapedagógus

A pedagógus kar elnöke szerint a kötelező oltás miatt iskolák, óvodák működése kerülhet veszélybe

Az állami oktatási-nevelési intézmények dolgozóinak hétfőig kellett tájékoztatást kapniuk arról, ha eddig még nem tették meg, december 15-éig fel kell venniük a védőoltás első adagját. Ugyanakkor azokat, akik a határidő leteltével sem oltatják be magukat, nem küldik rögtön fizetés nélküli szabadságra, a munkáltatótól még kapnak egy felhívást, hogy 15 napon belül, vagyis december végéig pótolják az elmaradt oltást – mondta a Népszavának a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke.

Horváth Péter ennek ellenére is aggasztónak tartja a helyzetet, hiszen azok között, akik eddig megtagadták az oltást, feltehetőleg többen lesznek, akik azt kényszer hatására sem fogják vállalni.

Lesz olyan iskola, óvoda, nem is egy, ahol gyakorlatilag nem tudják majd ellátni a feladatokat, ha néhány pedagógus kiesik a rendszerből. Bár az átoltottság országos átlagban igen magas a pedagógusok körében, régiós szinten nem egyenletes, egyes helyeken mindössze 50-60 százalék körüli

– mondta az NPK elnöke, aki úgy látja, az igazgatók „kifejezetten aggódnak.”

A Népszava értesülései szerint például egy vidéki városi iskolában a 70 fős tanári karból 20-an még nem vették fel az oltást, az intézményvezető pedig attól tart, az iskola működését veszélyeztetheti, ha a többségük továbbra sem lesz hajlandó beoltatni magát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a pedagógusok körében 90 százalékos az átoltottság. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás úgy véli, 3-5 százalék között lesz azoknak az aránya, akik a kötelezőség ellenére is el fogják utasítani az oltást, ami több ezer tanárt jelent.

The post A pedagógus kar elnöke szerint a kötelező oltás miatt iskolák, óvodák működése kerülhet veszélybe first appeared on 24.hu.

Related posts

Tizenhat év fegyházat kértek a hétéves kislányát Valentin-napon megrontó sárkeresztúri férfire

MOCOHU

Árverezik az Oroszországban valaha csiszolt legnagyobb gyémántot

MOCOHU

Átlagosan közel 60 ezer forintot költünk karácsonyi ajándékokra

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This