20.9 C
Budapest
May 6, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
földrengésMAGYARORSZÁGNagyvilágrecep tayyip erdoganszíriatörök-szíriai földrengéstörökország

Földrengés: 12 ezerhez közelít az áldozatok száma, Erdogan szerint ekkora katasztrófára lehetetlen felkészülni

Recep Tayyip Erdogan elutasította a mentőakciókat érintő kritikákat szerdán, miközben Törökországban és Szíriában már közel 12 ezer áldozatot követelő brutális erejű földrengés túlélői után továbbra is kutatnak, írja a Guardian.

A török elnök szerdán látogatott el először a katasztrófa sújtotta övezetbe. Azt elismerte, hogy az első időszakban voltak fennakadások a mentésben, de most már minden jól halad.

Természetesen vannak hiányosságok. A körülményeket mindenki láthatja. Lehetetlen felkészülni egy ekkora katasztrófára

– mondta az ország déli részén található Hatay tartományban, ahol a legmagasabb az áldozatoknak a száma.

Törökországban egyre erősödnek azok a hangok, melyek szerint a katasztrófavédőknek nem volt megfelelő felszerelése a mentéshez, és csak tehetetlenül álltak sokáig az összedőlt épületek mellett.

A kritikákra Erdogan úgy reagált,

ez az összefogás, a szolidaritás ideje. Nem bírja a gyomrom azokat az embereket, akik politikai haszonszerzés céljából negatív kampányokat folytatnak.

Az elnök közölte, eddig 9057 elhunytról tudni. Szíriában további 2662 ember halt meg, ezzel 11 719-re nőtt az áldozatok száma.

A szakértők szerint ez az arány az elkövetkező napokban nagy valószínűséggel tovább fog nőni, akár meg is duplázódhat, hiszen a földrengés ideje alatt tízezrek aludtak az összeomló ingatlanokban.

Erdogan rendkívüli állapotot hirdetett több tartományban is, így a hadsereg is segít már a mentésben. Megígérte, hogy egy évig lakhatást biztosít mindazoknak, akik hajléktalanná váltak a természeti csapás következtében. Becslések szerint 64 ezer épület vált romokká.

Ez volt 1939 óta a legsúlyosabb földrengés Törökországban.

A törököknél májusban választásokat tartanak, aminek kimenetelére nagy hatással lehet, hogy az emberek miként ítélik meg Erdogan válságkezelését.

Kapcsolódó
„Örülök, hogy kint van a kislány” – elsírta magát a kamerák előtt a török mentőakció magyar parancsnoka

10 óráig küzdöttek a gyermek életéért.

The post Földrengés: 12 ezerhez közelít az áldozatok száma, Erdogan szerint ekkora katasztrófára lehetetlen felkészülni first appeared on 24.hu.

Related posts

Befellegzett a magyar Sberbanknak, végelszámolás indul

MOCOHU

DK: Tűzzék ki a fekete zászlót a Parlamentre! Fidesz: A DK az oltás ellen kampányol

MOCOHU

Estére megérkezhetnek a mínuszok, a hegyekben havazhat is

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This