Egy zen anekdota szerint a százéves mestert megkérdezik a tanítványai, miként lehetséges, hogy ő mindig boldog. Mire a bölcs mester azt feleli: Én minden reggel, mikor felébredek, megkérdezem magamtól: na, Li Pen, ma mi szeretnél lenni, boldog vagy boldogtalan? És mindig a boldogságot választom
– mondta az Indexnek adott interjújában Kepes András. Az író, akit A Boldog hülye és az okos depressziós című, nemrégiben megjelent könyve apropóján kérdeztek, beszélt arról is: „Az önkritika és az egészséges kétely szerintem az embernek és a társadalomnak is amolyan létfeltétele. Ha ez megvan, akkor könnyebben vesszük tudomásul, hogy bizonyos helyzetekben okosan, máskor bután viselkedünk, hogy a szomorúság, a kiábrándultság, a negatív érzelmek éppúgy hozzátartoznak az egészséges ember érzelemvilágához, mint a vidámság és a gondtalanság.”
Mint mondta: „Ha eljutnánk odáig, hogy esetleg a másik véleményében is lehet némi igazság, ha képesek lennénk magunkat is olyan kritikusan szemlélni, mint másokat, ha nem a világot akarnánk megváltoztatni, hanem felmerülne, hogy esetleg magunkat kellene, akkor kevesebb düh és indulat lenne bennünk.”
Megemlíti, a televíziózást régen abbahagyta, a mai televízióás olyan távol áll tőle, hogy nézni sem tudja, nemhogy csinálni.
Összegzésképpen azt mondja:
Az embereknek már – Imre bácsit idézve – „hányhatnékja” van a sok hazugságtól, képmutatástól, gyűlölködéstől, ideológiától. Jókedvűen szeretnének élni, teljes életet, amibe a munka mellett belefér a család, a szerelem, a vidám társasági élet is, amihez megfelelő életszínvonal szükséges, nem csak egy szűk rétegnek.
