17.4 C
Budapest
May 7, 2024
2020 – 2024 © MOCOHU Magyarország Hírek, Hungary News
Image default
állatvilágezerlábúMAGYARORSZÁGtermészetTudományzöldövezet

Mérgező ezerlábúak lepik el Japán vasúti sínjeit

Az elmúlt egy évszázadban időről időre mérgező ezerlábúak lepték el Japán erdős, hegyi régióinak vasútvonalait – írja a Live Science. Nem ritka, hogy az ízeltlábúak miatt a közlekedés is szünetel. Az állatok nagyjából nyolcévente bukkannak fel egy-egy területen, egészen mostanáig pedig nem találtak egyértelmű magyarázatot a jelenségre.

Egy friss tanulmány alapján a csak Japánban előforduló Parafontaria laminata armigera nevű élőlény életciklusa szinkronizált, és éppen nyolc év hosszú.

Hasonló, egyszerre zajló egyedfejlődést az ízeltlábúak világában bizonyos kabócáknál figyelhető meg. Josimura Dzsin, a Sizuokai Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője szerint a japán ezerlábú az első nem rovar ízeltlábú a periodikus organizmusok között.

Photography by ZhangXun / Getty Images

Az ezerlábúak vasúti invázióját először 1920-ban dokumentálták. A szakértők már 1977-ben is felvetették, hogy a jelenség hátterében az állatok életciklusa állhat, az elképzelést azonban csak most sikerült igazolni. A kutatók azt is felismerték, hogy minden populációnak megvan a maga szinkronizációja, magyarán amíg egyik térségben az egyedek még mind peték, addig egy másikban éppen lárvák lehetnek.

Josimura szerint az ezerlábúak valójában véletlenül kerülnek a sínekre, miközben haladnak. Mivel az élőlények egyszerre nagy számban bukkannak fel, egy-egy területen hamar felélik az elérhető táplálékot, így gyorsan tovább is állnak.

The post Mérgező ezerlábúak lepik el Japán vasúti sínjeit first appeared on 24.hu.

Related posts

Brutális tornádó csapott le Csehországra

MOCOHU

„Látszólag semmit nem csinálok a kávéházban, mégis ez a legértékesebb időm”

MOCOHU

Prigozsin rákos lehet, és minden mindegy alapon akart puccsot szervezni

MOCOHU

DMCA.com Protection Status


Pin It on Pinterest

Share This